Az amerikai vírus madarakban reasszortálódott a szarvasmarhákra jutás előtt. "Reasszortálódás amikor némileg eltérő törzsek cserélnek genetikai információt, mintha a kártya paklijait cserélgetnék (egy-egy lap egy-egy genomszegmensnek felel meg). Az influenzavírusoknál ez a folyamat a hagyományos mutációknál általában nagyobb ugrást, nagyobb változást jelent" - magyarázza a szakember a Facebook-bejegyzésében.
A genetikai adatok azt sugallják, hogy hónapok óta észrevétlenül terjed szarvasmarhák között. Ennek egyik eredménye, hogy
a vírus genetikai maradványai a polcokon kapható tejek többségében kimutathatóak Amerikában
- írja Kemenesi Gábor.
Az elmúlt 100 év négy jól dokumentált influenza világjárványt is hozott, egészen eltérő súlyossággal és forgatókönyvvel. Ami közösnek mondható bennük, hogy a különféle eredetű influenza törzsek változatos reasszortment (egymás közti génkicserélődés) lépéseken és köztes gazdákon keresztül jutottak emberekre.
Jelenlegi világunk óriásira nőtt, az ember és háziállatainak tömege mellett már eltörpül a vadállatok aránya. Ebben a közegben nem meglepő, hogy az immáron évek óta tartó állati, madarakhoz köthető H5N1 világjárvány utat talál magának a háziállatainkon keresztül.
Az emberi járvány első jelei a jól fennmaradó emberről-emberre terjedés képességének megjelenése lehetnek. Emberi esetek voltak és jelenleg is dokumentáltak néhányat a H5N1 kapcsán. Ezek a madárinfluenza vírusokkal történő nagy kitettség során alakulnak ki, de egyelőre megállnak egy-egy esetnél.
A mostani szarvasmarha járvány során, egy az állatokkal dolgozó ember esetére derült fény nemrég. A fertőzés kötőhártya bevérzéssel járt és nem járt légúti tünetekkel.
A vírus nem rendelkezik még a hatékony emberről-emberre terjedés képességével és jelenleg az említett esetéhez hasonló körülmények (fertőzött állatokkal való tartós érintkezés) kellenek a fertőzéshez
- hangsúlyozza a virológus.
Kemenesi szerint nehéz megbecsülni, hogy ebből a mostani helyzetből, egy állati világjárványból átcsaphat-e a H5N1 influenza A vírus most terjedő törzse emberi világjárványba. Azt sem látni, hogy a szarvasmarhák járványa átjuthat-e Európába vagy más földrészekre.
Azonban aggasztó, hogy megint csupán futunk a történések után és utólag próbáljuk megérteni mi történhetett.
A szarvasmarhák közt zajló járvány ennek egy baljós előjele. Az óriásira nőtt világunk sérülékenységét mutatja, hogy ugyan nem fertőzőképes formában, de még az amerikai boltok polcain is ott vannak a vírus nyomai. A pasztőrözött tej vizsgálatát egyébként utólag elvégezték, ahogy várható is volt, a hőkezelés inaktiválta a vírust - olvasható a bejegyzésben.
Címlapkép forrása: Shutterstock